Friday, January 12, 2007
Thursday, January 11, 2007
GoaL!
66 perc múlva már akár 29 évesnek is mondhatom magamat, ami legalább olyan rémisztőnek hangzik, mint az a kis csótányka, amit épp az imént nyomtam agyon az Indiai regék és mondák című könyvemmel. Utoljára lehetek huszonéves, jövő ilyenkor már a harmincat kell mondjam. Félelmetes.
Egy Verkalából Goára tartó éjszakai vonat felső priccsén írom mindezt. Átellenben királykisasszon alszik, miután a csótányoktól való félelmében elnyomta magát négy bogyónyi altatóval, és kicsike fejét betekerte egy nagy kendőbe. Előbb még úgy nézett ki, mint egy beduin mumia, de most már csak a kis száját takarja vele, a fülét pedig Bob Marley védi fülhallgatókkal. Alattunk öreg indiai házaspár szuszog, a nő egy kicsit jobban a férjénél. Ők újságpapírba és banánlevélbe csomagolva hozták magukkal a rízst a hosszú útra (Mumbai-ig, régi nevén Bombay-ig mennek 36 órát kb.). Míg a férj kanállal evett, addig a feleség kézzel gyömködte a szájába a szósszal is nyakon öntött rizst. Utána persze ezzel a kezével csomagolt vissza, de előbb még letörölgette róluk a kezéről ráragadt rétegeket. Mennyivel egyszerűbb kanállal enni? Nekünk kb. még 7 óra van hátra az útból, ami már nem is tűnik olyan vészesnek 13 óra zötykölődés után. Előbb még egy cigit is engedtek elszívni az előtérben. Nem is értem ezt. Az internetkávézőkban, éttermekben mindenhol lehet dohányozni, ott is ahol semmi légmozgás sincs és az ember amúgy sem tölt el 1-2 óránál többet, tehát kibírná dohányzás nélkül is. Viszont a vonaton (és a pályaudvarokon egyaránt) sehol sem lehet dohányolni, pedig van légmozgás is, valamint az emberek fele 12 óránál többet utazik mire célba ér a mindenhol megálló, max 80-al száguldozó expresszen. Igazából mindegy, otthon nem is dohányzom, csak itt szokott rámjönni ez a hülyeség, meg amúgy is jó időtöltés a 22 órás vonatút alatt, a nyitott ajtóban üldögélni és nézni, hogy suhannak a pálmaerdők, kaucsukültetvények, hogyan váltogatják egymást a sorompók, városok és a pusztában krikettező gyerkőcök. Nem tudom írtam-e már és erőm sincs most visszaolvasni, de itt mindenhol kriketteznek. Szó szerint a mező közepén, ahol az út kicsit kiszélesedik és a mocsár vagy torzsak között van egy kis földrész játszani. Közben minden egyes viszketésre azt hiszem csótány mászik rajtam, lehet kezdek én is kicsit paranoiás lenni tőlük. Mindenesetre a gatyám szárát összerszorítottam (nekem is gumisszárút kellett volna felvenni, mint Pankának) nehogy betámadjon egy alulról. Szerencsére fenn vagyunk, lenn még az egerektől is parázhatnánk. Legalábbis a szomszéd nő többet is felfedezni vélt a szeparéjukban, a lokál néni pedig patkányra gyanakodott. Ez a mádosik legjobb osztály ahová jegyet lehet venni, de szerintem a bogarak nem válogatnak és a jegyüket sem ellenőrzik, így az úri osztályon is utaznak páran. Annyi a különbség, hogy ott ha jól tudom, privát kabinok vannak és talán kényelmesebbek az ülések. Egyébként ez sem rossz, kicsit sok a cuccom és fejtől, lábtól is alá vagyok támasztva, de egyébként semmi baj vele. Legközelebb már lesz csótány spray-m is, körbefújom a matracomat és akkor már tényleg semmi gáz.
Varkalában az utolsó vacsoránkat ismételten a Momósnál, vagyis a Little Tibet nevű helyen fogyasztottuk el. Sikerült megint annyit rendelni, hogy örültünk is annak, hogy egy főételt és a chappatit elfelejtették. Pankának mindig kevésnek tűnik amit kérünk, ezért általában a pincér alig tudja letenni az asztalra, mi pedig alig tudjuk megenni az elénk pakolt finomságokat. Egyébként egész Verkala (és a partszakasz) tele van tibetiekkel, őket követik az oroszok, olaszok, izraeliek, angolok és valahol a sor végén a magyarok. Magyar mondjuk mindig van itt, de szerencsére nem tömegével. Nekünk kétszer sikerült belefutnunk kis hazánk szülötteibe ezen a helyen. Az első alkalommal egy félrészeg műgengsztert vezett az asszonya a parti sétányon, és fennhangon követelte a következő adag whiskey-jét. Asszony nem engedte a következő adagot a napon, és berángatva egy utazási irodába megígérte, hogy majd az árnyékban ihat, ha ezt elintézték. Szép, na! Magyar, na!
A második Kárpát-medencei menekült András volt, aki a haverjait valahol északon hátrahagyva jött vissza Verkalába, mielőtt haza indulna. Ő akkor köszönt ránk, amikor másodszor mentünk vissza a szabóhoz ruhapróbára, de az a nyavajás top sehogy sem akart Panka felsőtestére igazodni sőt, mintha egyre gázabb lenne. Harmadszorra már próba nélkül hoztuk el (azóta sem lett felpróbálva), mindegy a pénz, úgysem jó. Majd oda adjuk valakinek, aki annyira fog örülni neki, hogy ez lesz a kedvenc felsője. Na jó nem. Visszatérve Andrásra az utazóra, akivel miután ránkköszönt a szabónál, megittunk egy-egy gintonicot a teraszunkon. Vagy kettőt? András igazából akkor örült leginkább a meghívásnak, amikor kiderült, hogy van televíziónk sportcsatornával és bele tud nézni valami angol focimeccsbe. Azt nem tudom, hogy ki játszott, de az igazolt cseh játékos pont akkor lőtt hatalmas gólt, amikor én a vécéből kiléptem, tehát a lényeget láttam is, a többi 89 perc gondolom unalmas volt. Ezek után már késve érkeztünk a disco-dancing-dj-partyra, de azért a helyi bandával még ittunk egy sört. András egész véletlenül pont a helyi zenész gyereknek a haverjaival zenélt Bangalore-ban. És még Pestre szoktuk mondani, hogy milyen pici, miközben India is az. Egy egész rakat információval lettünk gazdagabbak a sör folyamán, sok mindent megtudtunk az italokról, gyártókról, házasságról és párkapcsolatokról. A helyi sunnyboy gitáros gondolom még demonstrálni is akart valamit ebből, gondolom ezért fogdosta a mellettem ülő Panka kacsóját. Ez volt az a pont, amikor bezárt a buli, legalábbis részünkre biztosan. Legközelebb buddhista helyre megyünk, azok nem érinthetnek meg nőt.
Közben leoltották a folyosó világítást a vonaton, így már alig látom melyik gombot is nyomom. Meg aludnom sem ártana kicsit, helyi idő szerint 15 perc múlva 29 éves leszek. Hamár Goára dobott a sors, azért csak csapok egy utolsó tinibulit, amihez pedig kipihent, nyúzható testre és májra lesz szükségem. Jó éjszakát!
Gagyi arcok a templomban, begyulladt szemem, átbaszás feeling kiköltözésnél, tibeti arcok, Kathakali. Ezek azok a dolgok melyeket mindenkép meg kéne említeni, de most nincs erőm, vagy inkább időm leírni ezeket, pedig szerves részei a varkalai emlékeknek. Majd, talán. De lehet, hogy csak jövőre, ha megint Varkalában leszek, akkor. Vagy akkor se?
Jobb fülemben Goa zene dübörög az óriási hangfalakból, bal fülemmel a szomszéd teraszról átszűrődő izraeli skacok beszélgetését hallgatom. Igaz már rég meg kellett volna tanulnom héberül, egy szót sem értek abból amit mondanak. Pedig amikor tegnap reggel fél nyolc felé megérkeztünk, akkor egész csendes kis helynek tűnt Victor Guest House-a itt a parton, a sziklaszirt tetején. A terasz korlátjára feltett lábam alatt nyaldossa is rendesen a sziklát az Indiai óceán, vagy ez már inkább az Arab tenger. Sréhen balra kezdődik a piac, egy komolyabb focista el is tudna köpni odáig. Szemben tenger felé benyúló étterem. Ez Anjuna, Goa, de lehetne hívni akár Indiai Amszterdamnak is. Goad damn! Wow! Icc amézing! Tényleg elég érdekes egy pontja ez a világnak, magából teljesen kifodrult, vay inkább befordult modern hippi parádé két faluban. Itt és a mellettünk fekvő Vagatorban.
Szegény Panka dúl, fúl, mert nem tudott aludni délután, mert folyamatosan tombol a zene az ablakunk alá behelyezett hangfalakból, valamint másdoszor kell visszamennie a mosóporért, mert véletlenül fillipín pesót vett ki a tárcámból. Be is csapta az ajtót. Én is ördög vagyok most, mert azzal töltöm már megint az időt, hogy ezt írom, közben pedig 4 napja nem is tettünk fel semmit ide a blogra. Azért néha muszáj. Tényleg kicsit örjítő a folyamatos lézerháború és space vircsaft főleg, hogy az étteremben senki nincsen, party sehol, csak magukat szórakoztatja a személyzet reggel 9-től majdnem éjfélig. Tegnap is pont akkor kapcsolták le a cajgot, amikor mi meglódultunk a Paradiso nevű szórakozóhely irányába. Sajnos a jobb bulit lekéstük, de nem is volt nehéz, mert a Nine Clubban Vagatorban, csak 10-ig szól a goa. Itt mintha klipp forgatás lett volna, legalábbis ami a közönség ruházatát, hajazatát, formázatát illeti. Sajnos a másik a hely, inkább hasonlított egy magyar vidéki discoval, igaz itt is goa zene szólt, Panka szerint nem is rossz, annyira nem sikerült beleélnünk magunkat, szülinap ide, vagy oda. Sajnos itt is inkább az orosz turisták és a "nagggyon laza" helyiek képviseltették magukat, az igazi partiarcok valahol máshol tomboltak, gondolom én.
Egy Verkalából Goára tartó éjszakai vonat felső priccsén írom mindezt. Átellenben királykisasszon alszik, miután a csótányoktól való félelmében elnyomta magát négy bogyónyi altatóval, és kicsike fejét betekerte egy nagy kendőbe. Előbb még úgy nézett ki, mint egy beduin mumia, de most már csak a kis száját takarja vele, a fülét pedig Bob Marley védi fülhallgatókkal. Alattunk öreg indiai házaspár szuszog, a nő egy kicsit jobban a férjénél. Ők újságpapírba és banánlevélbe csomagolva hozták magukkal a rízst a hosszú útra (Mumbai-ig, régi nevén Bombay-ig mennek 36 órát kb.). Míg a férj kanállal evett, addig a feleség kézzel gyömködte a szájába a szósszal is nyakon öntött rizst. Utána persze ezzel a kezével csomagolt vissza, de előbb még letörölgette róluk a kezéről ráragadt rétegeket. Mennyivel egyszerűbb kanállal enni? Nekünk kb. még 7 óra van hátra az útból, ami már nem is tűnik olyan vészesnek 13 óra zötykölődés után. Előbb még egy cigit is engedtek elszívni az előtérben. Nem is értem ezt. Az internetkávézőkban, éttermekben mindenhol lehet dohányozni, ott is ahol semmi légmozgás sincs és az ember amúgy sem tölt el 1-2 óránál többet, tehát kibírná dohányzás nélkül is. Viszont a vonaton (és a pályaudvarokon egyaránt) sehol sem lehet dohányolni, pedig van légmozgás is, valamint az emberek fele 12 óránál többet utazik mire célba ér a mindenhol megálló, max 80-al száguldozó expresszen. Igazából mindegy, otthon nem is dohányzom, csak itt szokott rámjönni ez a hülyeség, meg amúgy is jó időtöltés a 22 órás vonatút alatt, a nyitott ajtóban üldögélni és nézni, hogy suhannak a pálmaerdők, kaucsukültetvények, hogyan váltogatják egymást a sorompók, városok és a pusztában krikettező gyerkőcök. Nem tudom írtam-e már és erőm sincs most visszaolvasni, de itt mindenhol kriketteznek. Szó szerint a mező közepén, ahol az út kicsit kiszélesedik és a mocsár vagy torzsak között van egy kis földrész játszani. Közben minden egyes viszketésre azt hiszem csótány mászik rajtam, lehet kezdek én is kicsit paranoiás lenni tőlük. Mindenesetre a gatyám szárát összerszorítottam (nekem is gumisszárút kellett volna felvenni, mint Pankának) nehogy betámadjon egy alulról. Szerencsére fenn vagyunk, lenn még az egerektől is parázhatnánk. Legalábbis a szomszéd nő többet is felfedezni vélt a szeparéjukban, a lokál néni pedig patkányra gyanakodott. Ez a mádosik legjobb osztály ahová jegyet lehet venni, de szerintem a bogarak nem válogatnak és a jegyüket sem ellenőrzik, így az úri osztályon is utaznak páran. Annyi a különbség, hogy ott ha jól tudom, privát kabinok vannak és talán kényelmesebbek az ülések. Egyébként ez sem rossz, kicsit sok a cuccom és fejtől, lábtól is alá vagyok támasztva, de egyébként semmi baj vele. Legközelebb már lesz csótány spray-m is, körbefújom a matracomat és akkor már tényleg semmi gáz.
Varkalában az utolsó vacsoránkat ismételten a Momósnál, vagyis a Little Tibet nevű helyen fogyasztottuk el. Sikerült megint annyit rendelni, hogy örültünk is annak, hogy egy főételt és a chappatit elfelejtették. Pankának mindig kevésnek tűnik amit kérünk, ezért általában a pincér alig tudja letenni az asztalra, mi pedig alig tudjuk megenni az elénk pakolt finomságokat. Egyébként egész Verkala (és a partszakasz) tele van tibetiekkel, őket követik az oroszok, olaszok, izraeliek, angolok és valahol a sor végén a magyarok. Magyar mondjuk mindig van itt, de szerencsére nem tömegével. Nekünk kétszer sikerült belefutnunk kis hazánk szülötteibe ezen a helyen. Az első alkalommal egy félrészeg műgengsztert vezett az asszonya a parti sétányon, és fennhangon követelte a következő adag whiskey-jét. Asszony nem engedte a következő adagot a napon, és berángatva egy utazási irodába megígérte, hogy majd az árnyékban ihat, ha ezt elintézték. Szép, na! Magyar, na!
A második Kárpát-medencei menekült András volt, aki a haverjait valahol északon hátrahagyva jött vissza Verkalába, mielőtt haza indulna. Ő akkor köszönt ránk, amikor másodszor mentünk vissza a szabóhoz ruhapróbára, de az a nyavajás top sehogy sem akart Panka felsőtestére igazodni sőt, mintha egyre gázabb lenne. Harmadszorra már próba nélkül hoztuk el (azóta sem lett felpróbálva), mindegy a pénz, úgysem jó. Majd oda adjuk valakinek, aki annyira fog örülni neki, hogy ez lesz a kedvenc felsője. Na jó nem. Visszatérve Andrásra az utazóra, akivel miután ránkköszönt a szabónál, megittunk egy-egy gintonicot a teraszunkon. Vagy kettőt? András igazából akkor örült leginkább a meghívásnak, amikor kiderült, hogy van televíziónk sportcsatornával és bele tud nézni valami angol focimeccsbe. Azt nem tudom, hogy ki játszott, de az igazolt cseh játékos pont akkor lőtt hatalmas gólt, amikor én a vécéből kiléptem, tehát a lényeget láttam is, a többi 89 perc gondolom unalmas volt. Ezek után már késve érkeztünk a disco-dancing-dj-partyra, de azért a helyi bandával még ittunk egy sört. András egész véletlenül pont a helyi zenész gyereknek a haverjaival zenélt Bangalore-ban. És még Pestre szoktuk mondani, hogy milyen pici, miközben India is az. Egy egész rakat információval lettünk gazdagabbak a sör folyamán, sok mindent megtudtunk az italokról, gyártókról, házasságról és párkapcsolatokról. A helyi sunnyboy gitáros gondolom még demonstrálni is akart valamit ebből, gondolom ezért fogdosta a mellettem ülő Panka kacsóját. Ez volt az a pont, amikor bezárt a buli, legalábbis részünkre biztosan. Legközelebb buddhista helyre megyünk, azok nem érinthetnek meg nőt.
Közben leoltották a folyosó világítást a vonaton, így már alig látom melyik gombot is nyomom. Meg aludnom sem ártana kicsit, helyi idő szerint 15 perc múlva 29 éves leszek. Hamár Goára dobott a sors, azért csak csapok egy utolsó tinibulit, amihez pedig kipihent, nyúzható testre és májra lesz szükségem. Jó éjszakát!
Gagyi arcok a templomban, begyulladt szemem, átbaszás feeling kiköltözésnél, tibeti arcok, Kathakali. Ezek azok a dolgok melyeket mindenkép meg kéne említeni, de most nincs erőm, vagy inkább időm leírni ezeket, pedig szerves részei a varkalai emlékeknek. Majd, talán. De lehet, hogy csak jövőre, ha megint Varkalában leszek, akkor. Vagy akkor se?
Jobb fülemben Goa zene dübörög az óriási hangfalakból, bal fülemmel a szomszéd teraszról átszűrődő izraeli skacok beszélgetését hallgatom. Igaz már rég meg kellett volna tanulnom héberül, egy szót sem értek abból amit mondanak. Pedig amikor tegnap reggel fél nyolc felé megérkeztünk, akkor egész csendes kis helynek tűnt Victor Guest House-a itt a parton, a sziklaszirt tetején. A terasz korlátjára feltett lábam alatt nyaldossa is rendesen a sziklát az Indiai óceán, vagy ez már inkább az Arab tenger. Sréhen balra kezdődik a piac, egy komolyabb focista el is tudna köpni odáig. Szemben tenger felé benyúló étterem. Ez Anjuna, Goa, de lehetne hívni akár Indiai Amszterdamnak is. Goad damn! Wow! Icc amézing! Tényleg elég érdekes egy pontja ez a világnak, magából teljesen kifodrult, vay inkább befordult modern hippi parádé két faluban. Itt és a mellettünk fekvő Vagatorban.
Szegény Panka dúl, fúl, mert nem tudott aludni délután, mert folyamatosan tombol a zene az ablakunk alá behelyezett hangfalakból, valamint másdoszor kell visszamennie a mosóporért, mert véletlenül fillipín pesót vett ki a tárcámból. Be is csapta az ajtót. Én is ördög vagyok most, mert azzal töltöm már megint az időt, hogy ezt írom, közben pedig 4 napja nem is tettünk fel semmit ide a blogra. Azért néha muszáj. Tényleg kicsit örjítő a folyamatos lézerháború és space vircsaft főleg, hogy az étteremben senki nincsen, party sehol, csak magukat szórakoztatja a személyzet reggel 9-től majdnem éjfélig. Tegnap is pont akkor kapcsolták le a cajgot, amikor mi meglódultunk a Paradiso nevű szórakozóhely irányába. Sajnos a jobb bulit lekéstük, de nem is volt nehéz, mert a Nine Clubban Vagatorban, csak 10-ig szól a goa. Itt mintha klipp forgatás lett volna, legalábbis ami a közönség ruházatát, hajazatát, formázatát illeti. Sajnos a másik a hely, inkább hasonlított egy magyar vidéki discoval, igaz itt is goa zene szólt, Panka szerint nem is rossz, annyira nem sikerült beleélnünk magunkat, szülinap ide, vagy oda. Sajnos itt is inkább az orosz turisták és a "nagggyon laza" helyiek képviseltették magukat, az igazi partiarcok valahol máshol tomboltak, gondolom én.
Monday, January 08, 2007
Friday, January 05, 2007
Thursday, January 04, 2007
Subscribe to:
Posts (Atom)